Spirituális Önismereti Út
Bontakoztasd ki a benned rejlő lehetőséget!

Fent már potenciálisan megvan, ami lent még csak lesz!
Egyéni utak
Csoportos utak

Ki vagyok?
Spirituális Önismereti Kísérő
Kereső – Kibontakozó – néha Eleső – és Újrakezdő ember
egyre inkább
Önmagam
Emberként a legteljesebben akkor élünk, amikor megváltozunk, növekszünk és kitágítjuk a határainkat arra törekedve, hogy legyünk minden lehetséges.
Matthew Kelly
Önismeret és jóga iránti érdeklődésem a középiskolai évek alatt szilárdult meg. Úgy éreztem, hogy olyan hivatást szeretnék választani, amelynek középpontjában az ember áll. Liberális szemléletem nehezen illeszkedett a Református Gimnázium látásmódjához, és nehéz volt elképzelni, hogy keleti filozófia és spiritualitás iránti nyitottságom, hogyan férhet a tradicionális felsőoktatási keretek közé. Némi kitérővel Angliába és a Nemzetvédelmi Egyetemre megszereztem pszichológus diplomámat. A jóga, vallásosság és pszichológiai jóllét kapcsolatáról írtam diplomamunkát, majd az egészséges életmód pszichológiai hátterét tanulmányoztam, és fogalmaztam meg a gazdasági élet szereplői számára alkalmazható módszereket és tanácsokat PhD disszertációmban.
Idő közben számos egyéni és csoportos önismereti módszert ismertem meg az Integratív Pszichoterápiás Egyesület képzésein, ahol megtapasztalhattam a keleti gondolkodás és a nyugati lélektan ötvözésének lehetőségeit.
MIÉRT SPIRITUÁLIS ÖNISMERETI ÚT?
Mesteremtől, Dr. Daubner Bélától azt tanultam, hogy az önismereti kísérés olyan terület, ahol az ember teljes személyiségével, világnézetével és emberképével dolgozik. Személyes tapasztalatom is arra mutat, hogy bármilyen témában mélyülünk el, elkerülhetetlnül szembekerülünk a hit és világnézet kérdéseivel. Elengedésnél hova engedem el a hozátartozómat? Miért történik, ami épp történik velem? Hogy történhet ilyen a világban? Hogy engedheti Isten, ha egyáltalán van? Mintha megéreztem volna, lehetséges ilyen? Jelek, vezettetés, kegyelem, intuíció, élet a halál után… különösen szeretett témáim.
társadalomtudományok tudományterületen
Szellemgyógyász Sándor Eszter & Simor Zoltán
Pszichológus Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Családállító Ungvári Csaba
Integratív Csoportvezető Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Integratív Hipnoterapeuta Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Pszichodráma Vezető Magyar Pszichodráma Egyesület
Sportoktató OKJ képzés
Gerincjóga Oktató Mandala Jógastúdió
Ayurvedikus masszőr Gizella Stúdió

MIÉRT SPIRITUÁLIS
ÖNISMERETI ÚT?

Szellemgyógyász
Sándor Eszter & Simor Zoltán
Pszichológus
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Családállító
Ungvári Csaba
Integratív Csoportvezető
Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Integratív Hipnoterapeuta
Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Pszichodráma Vezető
Magyar Pszichodráma Egyesület
Sportoktató
OKJ képzés
Gerincjóga Oktató
Mandala Jógastúdió
Ayurvedikus masszőr
Gizella Stúdió
Kapcsolat
1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 4-6.
6. emelet 2. csengő: 78
E-mail: [email protected]
Tel: 0036-70-943-0480
Vedd fel velem a kapcsolatot itt:
Cégadatok
Szabó Sára KISADÓZÓ; 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 4-6. 6/2.
Adószám: 68688844-1-43
Nyt. szám: 52106774
Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12042847 01890516 00100003
IBAN: HU70 12042847 01890516 00100003
Kompetencia tájékoztató
Az általam végzett tevékenységek célja a szellemi, lelki jóllét és fejlődés elősegítése, amely által lehetséges, hogy bizonyos testi betegségek esetében is tapasztalható változás, azonban szeretném egyértelművé tenni, hogy nem ígérek gyógyulást! Magyarországon testi és lelki problémák esetében a diagnózis felállítás és a kezelés orvosi kompetencia, amennyiben erre szükség van, kérem keresse fel a megfelelő szakorvost!