AZ ÉN UTAMRÓL

Önismeret és jóga iránti érdeklődésem a középiskolai évek alatt szilárdult meg. Úgy éreztem, hogy olyan hivatást szeretnék választani, amelynek középpontjában az ember áll. Liberális szemléletem nehezen illeszkedett a Református Gimnázium látásmódjához, és nehéz volt elképzelni, hogy keleti filozófia és spiritualitás iránti nyitottságom, hogyan férhet a tradicionális felsőoktatási keretek közé. Némi kitérővel Angliába és a Nemzetvédelmi Egyetemre megszereztem pszichológus diplomámat. A jóga, vallásosság és pszichológiai jóllét kapcsolatáról írtam diplomamunkát, majd az egészséges életmód pszichológiai hátterét tanulmányoztam, és fogalmaztam meg a gazdasági élet szereplői számára alkalmazható módszereket és tanácsokat PhD disszertációmban.
Idő közben számos egyéni és csoportos önismereti módszert ismertem meg az Integratív Pszichoterápiás Egyesület képzésein, ahol megtapasztalhattam a keleti gondolkodás és a nyugati lélektan ötvözésének lehetőségeit. 

MIÉRT SPIRITUÁLIS ÖNISMERETI ÚT?

Mesteremtől, Dr. Daubner Bélától azt tanultam, hogy az önismereti kísérés olyan terület, ahol az ember teljes személyiségével, világnézetével és emberképével dolgozik. Személyes tapasztalatom is arra mutat, hogy bármilyen témában mélyülünk el, elkerülhetetlnül szembekerülünk a hit és világnézet kérdéseivel. Elengedésnél hova engedem el a hozátartozómat? Miért történik, ami épp történik velem? Hogy történhet ilyen a világban? Hogy engedheti Isten, ha egyáltalán van? Mintha megéreztem volna, lehetséges ilyen? Jelek, vezettetés, kegyelem, intuíció, élet a halál után... különösen szeretett témáim.

SPIRITUÁLIS VÁLSÁG

Gyakran maga a spiritualitás a téma, ami korábban nem volt fontos az életben. Eddig működtek a racionális magyarázatok, tudtam mit akarok, de mintha mégsem lenne elég... miért nem vagyok boldog azoktól a dolgoktól, amikre úgy vágytam? De van, hogy még ennyire sem konkrét, csak a 'valami nem stimmel' érzetével indulunk :) Amikor a korábban jól működő, vagy működni látszó elvek már nem kielégítőek, 'szinte egy világ omlik össze bennünk' egy belső világ, hitrendszer biztosan. Ez néha nagyon félelmetes is lehet! Engedni, hogy összedőljön ez előző, és téglánként építeni az újat... félelmetes és fáradságos feladat. Ha a folyamat elindult, az egyén "többé nem hajlandó elfogadni a bódító, konvencionális vígaszokat, a világ éppen a legnagyobb diadal pillanatában pukkadt ki. Azok a dolgok, amikhez korábban annyi jelentést, annyi vágyat és annyi vérmes reményt fűztünk, mind elolvadtak, és elpárologtak a hosszú, magányos éjszakában. Ki hallja meg a sötét, rettentő éjszakába küldött néma segélykiáltásaimat? És egyáltalán mivégre? Hiszen porból lettünk, és porrá leszünk! Akár harcolok, akár megadom magam, mindegy. Az ilyen lélek számára minden vágy sápkóros, vézna. Az ilyen lélek számára a perszonális világ teljesen egyhangúvá vált. Az ilyen lélek a transzperszonális világ küszöbén áll." (Ken Wilber) Ezt nevezzük Wilber modelljében spirituális válságnak, itt kezdődhet egy spirituális önismereti út.

 

 

Végzettségek:

Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktora            Kaposvári Egyetem
társadalomtudományok tudományterületen
Pszichológus                                                                   Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Integratív Csoportvezető                                                 Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Integratív Hipnoterapeuta                                                Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Pszichodráma Vezető                                                      Magyar Pszichodráma Egyesület
Sportoktató                                                                      OKJ képzés
Gerincjóga Oktató                                                            Mandala Jógastúdió

 

Pillanatképek:

Bodywork Németh Ancsával és Tóth Dórival Sun Fesztivál

Női jóga

Női tábor Magyarpolány